Könnyűzenei témahét 2018
2018. október 1-5.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Magyar Könnyűzene Oktatását Támogató Alprogramja első ízben hirdeti meg a Könnyűzenei témahetet.

A Könnyűzenei témahetet a Zene világnapjához, illetve a legnagyobb hazai, könnyűzenei seregszemléhez, a Budapest Music Expóhoz igazodva 2018. október 1. és 5. között rendezzük meg.

Könnyűzenei témahét programja és szervezése is nyitott, így a kezdeményezői várják mindazoknak az alap- és középfokú közoktatási intézményeknek, egyetemeknek és főiskoláknak, állami és magán zeneiskoláknak, közművelődési helyszíneknek, civil szervezeteknek és magánszemélyeknek a jelentkezését és együttműködését, akik egyetértenek Kodály Zoltán kiegészített gondolataival:

LEGYEN A KÖNNYŰZENE IS MINDENKIÉ

A könnyűzene korunk egyik legmeghatározóbb, legtöbb emberhez eljutó kulturális és művészeti ága. Hosszú évtizedek óta a könnyűzene jelenti a mindenkori fiatal korosztályok számára az önmeghatározás, a közösséghez tartozás, vagy a véleményformálás egyik fő közegét. A könnyűzene az a művészet, ami folyamatosan körül vesz bennünket, hiszen a hangfelvételek terjedésével a zene állandóan elérhetővé, közvetíthetővé vált. Éppen ezért könnyűzene átszövi az életünket, így nem csoda, ha a némelyik zenei irányzatokhoz már életmód, öltözködés vagy akár beszédstílus is kapcsolódik. Ez egy olyan élő és virágzó kulturális ág, amelyben bőségesen teremnek meg az egyszerű fogyasztásra és a művészeti befogadásra szánt alkotások.

Ezt a zenét a fiatalok ösztönösen a saját művészeti közegükként élik meg. Naponta több órát is eltöltenek zenehallgatással, a dalszövegeket szinte automatikusan tanulják meg, önként kutatnak fel újabb zenéket kedvenc előadójuktól, vagy osztják meg egymással a legújabb dalokat. Összességében azt mondhatjuk, hogy a zenei – vagy általánosságban véve a kulturális – anyanyelvüknek egyik fontos alappillére ez.

Amiről azért érdemes értő módon beszélni, beszélgetni, gondolkodni. Erre tesz kísérletet az első Könnyűzenei témahét.